Gyakornoki program, 2018 ősz

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában működő MTA TK „Lendület” Research Center for Educational and Network Studies (RECENS) gyakornoki programot hirdet.

A gyakornoki program lehetőséget nyújt arra, hogy a hallgatók bekapcsolódjanak az MTA Lendület Program keretében indított „Verseny és negatív hálózatok”, vagy az ERC (European Research Council) által támogatott „Pletyka és a reputáció dinamikája közösségekben” témáját kutató vizsgálatainkba, így értékes tapasztalatokat szerezzenek.

A gyakornokok a kutatócsoport mindennapi tevékenységében, a félév során felmerülő feladatokban vesznek részt, emellett érdeklődésüknek megfelelően valamelyik kutatási témába mélyebb betekintést nyerhetnek, illetve szerepet vállalnak a kutatási téma kidolgozásában és lebonyolításában.  A gyakornokok érdeklődése és a közös munka sikeressége alapján lehetőséget biztosítunk a kutatás témájához kapcsolódó magasabb szintű adatelemzésre (ez akár TDK-dolgozat vagy szakdolgozat elkészítését is jelentheti), pályázatírásban és egyéb projektjeinkben való közreműködésre. Az itt megszerzett gyakorlati tudás és tapasztalat ritka előnyt jelent azok számára, akik az egyetem elvégzése után kutatói-elemzői állást szeretnének. Heti rendszerességgel megtartott olvasóköreink és előadásaink pedig az elméleti tudás bővítéséhez járulnak hozzá.

Továbbá a gyakornokok számára egyéni, szakmai mentorálást biztosítunk. Minden felvett gyakornokhoz egy szenior tagunkat párosítjuk, aki közelebbről segíti a gyakornok beilleszkedését a kutatócsoportba, a kutatómunkába, és emellett szakmai tanácsokkal látja el, és személyre szabott segítséget nyújt.

A program végén, a gyakornoki időszak lezárásaként a gyakornokoknak előadást kell tartaniuk arról, hogy mit csináltak az adott évben. Ezzel lehetőséget biztosítunk a saját kutatási eredményeik előadására és megvitatására is. 

Végül, de nem utolsó sorban a szorgalmas és kitartó munkát ajánlólevéllel háláljuk meg.

RÉSZLETEK ÉS JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK

 

A gyakornoki program időtartama: 2018. szeptember – 2018. december

Munkaidő: változó és rugalmas, általában heti 6-8 óra

Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 23. (vasárnap)

A jelentkezéseket e-mailben a Rado.Marta@tk.mta.hu címre (Radó Márta részére) várjuk. A jelentkezéshez szükséges: rövid szakmai önéletrajz és egy maximum egyoldalas motivációs levél. Kérünk minden kedves hallgatót / jelentkezőt, hogy motivációs levelében írja le, melyik feladatkör érdekli és ezt a döntését egy rövid indoklással egészítse ki.

A döntést megelőző szóbeli beszélgetések várhatóan SZEPTEMBER 25-26. között lesznek. A pontos időpontról az érintettekkel e-mailben egyeztetünk.